ÁSZF

A Rosarium Budapest egy különleges virágküldő
szolgálat a fővárosban olyan emberek részére,
akiknek fontos, hogy expresszív ajándékot adjanak.

Rosarium Budapest – ajándékküldő szolgálat

Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni az rosariumbudapest.hu web áruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket.

Amennyiben az olvasottakkal kapcsolatban kérdése lenne, telefonon és e-mailen keresztül tudja felvenni velünk a kapcsolatot.

Kereskedelmi feltételek: Ajándékküldés Magyarországra

Az itt felsorolt általános kereskedelmi feltételek minden rendelést leadott vevőre vonatkoznak:

  • A rendelés leadásával a vevő tudomásul veszi, hogy az eladó a honlapon – rosariumbudapest.hu – megjelentett árak alapján dolgozik, bármely más forrás semmis. Az eladó a változtatás jogát fenntartja.
  • Munkatársaink egyedi rose boxot készítenek, amelyek kifejezetten a vásárló kérésére készített termékek, ebből kifolyólag két teljesen egyforma rose box nem létezik. Minden doboz rózsa természetesen kézzel készül, amibe egyedileg válogatott örök rózsákat helyezünk. A fényképek így minden esetben illusztrációk, a doboz jellegét jelzik. A dobozok ecuadori örök rózsát tartalmaznak. A dobozaink üvegből készülnek, valamint a cég logójával ellátott táblát is tartalmaznak, de kérésre egyedi gravírozott tábla is kerülhet bele. Az örök rózsákat tartós, tűző napfénytől óvni kell, de egyéb törődést nem igényelnek.
  • Rendelését kizárólag nyitvatartási idő alatt tudjuk továbbítani. Felár ellenében 0-24 szolgáltatásunkat igénybe veheti. (Ebben az esetben kérjük, hogy előre egyeztessen ügyfélszolgálatunkkal.)
  • A küldendő termékeket Budapesten és környékén a hét minden napján kiszállítjuk, hétvégén is.
  • A kiszállítást órára pontosan tudjuk teljesíteni, amelyhez előzetesen kell egyeztetni, és ezt, csak a visszaigazolás után tudjuk garantálni. Kollégánk a kiszállítás megkezdése előtt a megadott telefonszámon egyeztet a megrendelővel.
  • Egyedi időpontot felár ellenében van lehetőség megadni. (Ebben az esetben kérjük, hogy előre egyeztessen ügyfélszolgálatunkkal.).
  • A virágszállítónk, abban az esetben, ha címzett nem tartózkodik a megadott címen, vagy nem elérhető, 15 perc várakozás után eljön. Ilyenkor új időpontot kell egyeztetni ügyfélszolgálatunkon, ez esetben a szállítás költségei Önt terhelik, melynek díja 3000 Ft.
  • A megjelenített képek eltérhetnek a valóságtól, és bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek.
  • A virág- és ajándékküldést bizalmi ügynek tekintjük.

Honlap

  • Eladó nem felel azokért a hibákért, kimaradásokért vagy műszaki nehézségekért, amelyek a honlap használata, elérése közben felmerülhetnek.
  • Vevő hibabejelentése, illetve Eladó által észlelt hiányosság esetén Eladó mindent megtesz a hiba lehető legrövidebb időn belül történő elhárítása érdekében.
  • Eladó jogosult honlaphoz történő hozzáférés korlátozására a szükséges javítások és karbantartások elvégzése, illetve a rendszer fejlesztése vagy új rendszerelemek bevezetése érdekében.
  • Megfelelő honlapon történt tájékoztatást követően az Eladó jogosult a szolgáltatást beszüntetni azzal, hogy a visszaigazolt megrendelések teljesítésre kerülnek.

Rendelésfelvétel

  • Amennyiben a vevő által megadott információk hibásak vagy valótlanok, akkor az eladó nem tehető felelőssé a lehetetlenné vált kiszállítás miatt.
  • A kínálat mindig a készlet erejéig érvényes.
  • A címzett telefonszámát mindenképpen kérjük, hogy adja meg, lehetőség szerint helyi mobil számot, ezzel megkönnyítve szállítóink munkáját.
  • Egészségügyi intézménybe és idősek otthonába szállítás esetén, kérjük, adja meg a szoba számát.
  • Szállodába, kempingbe, nyaraló faluba történő kiszállításkor, kérjük, adja meg a szoba számát és vendégek nevét.
  • Az ilyen helyekre a szállításokat, csak a recepcióig tudjuk garantálni.
  • Katonai bázisra, kikötőbe, repülőtérre, vasútállomásra való szállítást nem minden esetben tudjuk garantálni.
  • Ritka esetben a virágkiszállítás nem megoldható – ilyen esetben, természetesen a pénzt visszautaljuk.
  • Mivel a rose boxot, kifejezetten a vásárló egyedi igényei alapján készítjük, és nincs két egyforma darab, ezért minden a terméket érintő reklamációnak, elállásnak amennyiben a terméket átvették, helye nincs.
  • Abban az esetben, ha a címzett a küldeményt visszautasítja, és ez nem a termék, vagy a szolgáltatás minőségével kapcsolatos, akkor azt átvettnek tekintjük.

Mivel a termék egyedileg készül, ezért a kifizetett, de 7 napon belül át nem vett megrendeléseket selejtezzük és átvettnek tekintjük.

Amennyiben Ön rossz címet ad meg, vagy a címzett más címen tartózkodik  – második szállításra van szükség akkor a második, harmadik szállítás árát kiszámlázzuk a megrendelőnek.

Visszaküldés

  • Amennyiben a doboz, vagy a benne lévő rózsák a szállítás folyamán megsérültek, kérjük, hogy, átvétel előtt küldje vissza és saját költségünkre kicseréljük.
  • Más kártérítésnek helye nincs.

Elállás joga

A 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről szóló törvény alapján.

  • A Vásárló a szerződéstől 14 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat, azonban a kiszállítási időpontot megelőző 48 órán belül történő rendelés lemondása esetén, az ellenérték visszafizetését nem tudjuk garantálni.
  • Az elállást minden esetben egyeztetni kell írásban ügyfélszolgálatunkkal. 
  • Az elállási határidő a virágküldő szolgáltatás esetén a szerződéskötéskor kezdődik.
  • Ön a rose boxokra vonatkozó megrendelés elküldésével kinyilvánítja, hogy a kiszállítás tervezett időpontját, ennek hiányában a tervezett munkanapot megelőző 48 órában a teljesítés az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével megkezdődik, továbbá tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás teljesítését követően felmondási jogát elveszíti.
  • Az elállási joggal élő vásárlónak kötelessége saját költségén visszajuttatni a terméket a kézbesítő virágbolt részére.
  • A vásárló nem kötelezheti az eladót a visszaszállítási díj kifizetésére, ez minden esetben a vásárlót terheli!
  • A vásárlót nem terheli semmilyen más költség, a termék visszaszállításának díján kívül!
  • A web áruház üzemeltetőnek 30 nap áll rendelkezésére, hogy visszatérítse a vásárló számára a teljes vételárat, amennyiben élni kíván az elállási jogával a vásárló, és visszajuttatta a megrendelt terméket.
  • A vételár és a szállítási költség visszatérítésének lehetséges módjait a szolgáltató minden esetben egyezteti a vásárlóval.

Az ár

  • Az árut, a rendelés idején, érvényes áron számlázzuk ki.
  • A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt áfát és Magyar Forintban, vagy a feltüntetett devizában értendők.
  • A termék ára a devizaárfolyam ingadozásával változhat. A megjelenített árak nem tartalmazzák a megrendelő bankja, pénzintézete által felszámolásra kerülő extra költségeket és árfolyam átváltási különbözetet.
  • A weboldalról – rosariumbudapest.hu – megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Rosarium Budapest Kft, mint Szolgáltató tartja fenn azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a web áruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő „0” Ft-os vagy „1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.

Adatkezelés

Köszönjük, hogy megtisztel minket bizalmával, adatait bizalmasan kezeljük.

  • Az web áruház használata során a Rosarium Budapest Kft. részére rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki további fél számára.
  • A web áruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítése statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb.).
  • Az adatokat a Rosarium Budapest Kft. kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére.
  • A website-ról kifelé mutató hyper link-ken keresztül elérhető, érkező (landoló) oldal tartalmáért vagy használatáért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
  • Nem vállalunk felelősséget bármilyen hyper link-ken keresztül ránk mutató induló oldal tartalmáért vagy használatáért.
  • A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezni a cookie-k használatát, letilthatja azt a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak.
  • A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe, mobil eszköze tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra.
  • A megrendelés folyamán rögzített adatokat a Rosarium Budapest Kft. mindaddig megőrzi, amíg a Vásárló nem kéri azok törlését, kivételt képeznek a jogszabályi előírásban kötelezően tárolandó a rendeléshez és számlázáshoz kötődő adatok.
  • A web áruház böngészése folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat a Rosarium Budapest Kft. bizalmasan kezeli, leiratkozás lehetősége minden kiküldött hírlevél alján biztosított, továbbá kérhető az Ügyfélszolgálati elérhetőségek valamelyikén.
  • Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban az hello@rosariumbudapest.hu e-mail címen, kivételt képeznek a jogszabályi előírásban kötelezően tárolandó a rendeléshez és számlázáshoz kötődő adatok.
  • A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a polgári törvénykönyv, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999 (II.5.) kormányrendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. rendelkezései az irányadók.
  • A web áruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja a Rosarium Budapest Kft. általános szerződési feltételeit, továbbá adatkezelési elveit.

Tartalom és szerzői jogok

  • A honlap tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (szöveg, kép, hang, videó, animáció stb.) a Rosarium Budapest Kft. szellemi alkotása, amely – eltérő megjelölés hiányában – csak a tartalomszolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használható fel. A másodközlésnek meg kell felelnie – többek között – a Polgári Törvénykönyv 1957. évi IV. tv. a Büntető Törvénykönyv 1978. évi IV. tv., a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. és a Sajtóról szóló 1986. évi II. tv. vonatkozó rendelkezéseinek. A tartalomszolgáltató engedélye nélkül az oldalak bármely alkotóeleme (együtt és külön-külön is) on-line vagy nyomtatott reprodukálása nyilvános közzététel céljából tilos.
  • Előzetes írásos engedély nélkül a honlap tartalmi elemei nem helyezhetők el sem nyilvános, sem zárt adatbázisban. A honlap tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg, és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra. A honlap tartalmának szerzői joga a tartalomszolgáltatót illeti meg, kivéve azt az eseteket, ha a konkrét dokumentumban más forrás van feltüntetve, vagy a szerzői joggal kapcsolatban egyéb közlés történik. A tartalomszolgáltató által közzétett, harmadik személyek szellemi alkotásait (cikkek, tanulmányok) felhasználni kizárólag a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. rendelkezései szerint lehetséges. Minden, e korlátokat átlépő felhasználáshoz az adott szerző hozzájárulása szükséges.
  • Amennyiben a honlap tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (szöveg, kép, hang, videó, animáció stb.) engedély nélkül kerül felhasználásra, a közzététel után napi 50.000 Ft díj kifizetése terheli a felhasználót.
  • A honlap tartalma nem minősül közhiteles nyilvántartásnak, közokiratnak, vagy jogi tanácsadásnak, azt a tartalomszolgáltató kizárólag tájékoztató jellegűnek tekinti. A honlapon található külső hivatkozások (linkek) követésével letöltött tartalom nem áll a tartalomszolgáltató befolyása alatt.
  • A felhasználási feltételek módosulása esetén a tartalomszolgáltató e változásokat a honlapon teszi közzé.

Jogvita

  • A felek törekednek a peren kívüli megegyezésre.
  • A megegyezés hiányában a felek kikötik a Pesti Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét.
  • A Szolgáltató kizárja bármilyen kártérítési vagy kártalanítási felelősségét, bármilyen közvetett vagy közvetlen kár, veszteség bekövetkezése esetén, amely a jelen feltételek szerinti szolgáltatás rosszhiszemű igénybevétele, vagy az Ügyfél gondatlan vagy szándékos szabálysértése, vagy bűncselekmény kapcsán érte.
  • A szolgáltató nem vonható semmilyen felelősségre és nem kötelezhető semmilyen kártérítésre az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő károkért.
  • A Rosarium Budapest Kft. fenntartja a jogot, hogy a weboldal tartalmát és az ÁSzF-t bármikor módosítsa, ide nem értve azon, rendelkezéseket, melyek módosítását jogszabály kizárja.
  • A weblapon megkötött szerződés, írásban megkötött szerződésnek minősül.
  • A megkötött szerződéseket iktatjuk egyedi rendelés azonosító számmal, amely tartalmazza a szolgáltatás megvásárlásának dátumát is. Ezek az információk utólagosan is hozzáférhetők.
  • A szerződés magyar nyelven jön létre és a magyar jog az irányadó.

Cégünk törekszik az internetes magatartási kódex a magyar tartalomszolgáltatók egyesületének tartalomszolgáltatási és etikai kódexe betartására.

A kiszállított áru ellenértékét a következő módon egyenlítheti ki:

Online fizetés

  • K&H Bank (internetes fizetés)

Bank kártyás fizetés

  • OTP Simple

Valamint átvételkor készpénzben

Ingyenes szolgáltatásaink

  • Kérés esetén üdvözlőkártya, egyedileg megadott szöveggel
  • E-számla
  • Hírlevél küldés

Amennyiben a szolgáltatással kapcsolatban valami még nem világos vagy egyértelmű, akkor bátran írjon vagy hívjon, mindig igyekszünk segíteni. Szívesen várjuk ötleteit is, mindent, amivel több örömöt tudunk szerezni.

Visszaszolgáltatási garancia

  • A megrendelőnek a hatályos Ptk. értelmében joga van elállni a szerződéstől. Mivel jelen helyzetben a szolgáltatás tárgya speciális –ezért a Rosarium Budapest Kft. fenntartja a jogot az elállás miatt keletkezett költségeinek a megtéríttetésére. Az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket a megrendelő viseli. Az értékesítő azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. Ha az elállási jog alapján visszaszállított áru nincs kifogástalan, újra eladható állapotban, akkor a megrendelő kártérítésre kötelezett, amennyiben az áru állapotának romlását, tönkremenését, vagy visszaadásának másmilyen ellehetetlenülését hanyagságból vagy szándékosan idézte elő. Amennyiben a szállítás megkezdődött, a teljes szállítási díj költségként értelmezendő!
  • Amennyiben a termékről felbontás során a kézbesítést végző személy – Rosarium Budapest futár- jelenlétében derül ki, hogy sérült, és a sérülés bizonyítottan az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét és az értékesítés törlését a virágküldő szolgálatunk- rosariumbudapest.hu azonnal természetesen biztosítja. A termékkel kapcsolatban bármilyen nemű tartalomhiányt vagy sérülést a küldemény kézbesítése során az átadó-átvevő közötti tényállási jegyzőkönyvnek kell tartalmaznia. Utólagos tartalomhiányért, esetleg sérülésért felelősséget nem vállalunk.
  • Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 17/1999. Kormányrendelet szövegét letöltheti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapjáról.
  • Fontos itt is megjegyezni, hogy a rose boxok egyedileg, kézzel készülnek Önnek, és nem gépsoron gyártódnak, így a fényképek a dobozok jellegét, hangulatát adják vissza.

Könnyű és gyors vásárlást kívánunk Önnek, és természeten nagy örömöt, boldogságot és sikert a megajándékozottnak.
Amennyiben elégedett szolgáltatásunkkal mondja el minél több ismerősének, ha pedig véletlenül gondja volt mondja el nekünk.

További információt ügyfélszolgálatunktól kérhet.

Elérhetőségeink

Telefon: 70/345-2752

E-mail: hello@rosariumbudapest.hu

Facebook: @rosariumbudapest

Nyitva tartás: Minden nap 9-18

CÉGADATOK

Rosarium Budapest Kft

Bankszámlaszám: 10401055-50526754-52881006
K&H Bank Zrt.

Cégjegyzékszám: 13 09 197858